Christian Berges: A portrévilágítás alapjai

A főfény az egyik legfontosabb világítási elem. Tulajdonképpen e köré építed fel a világításodat.

Mi a főfényed? Talán már ott is van, csak körül kell nézned. Lehet ez a nap, amely éppen besüt az ablakon keresztül, vagy egy asztali lámpa, amely a témád közelében világít. A lényeg, hogy meg kell találnod, használnod és alakítanod vagy felerősítened kell. Van amikor ki kell takarnod, ha az nem az a fény, amit akarsz. Lehet, hogy rossz irányból jön, túl erős, túl gyenge, túl pontos vagy túlságosan szórt.

 

Ha azonban nincs számodra megfelelő fényforrás a főfényedhez, akkor nyilván meg kell teremtened a sajátodat. De vajon milyen egy megfelelő főfény? Milyen funkciót tölt be? Mi a helyes iránya?

Használat

A főfény sokszor adja magát: az a fény, amely meghatározza a fény irányát a kompozíciódon belül, vagyis nyilvánvaló az iránya. Mindenki érzékeli honnan jön, még akkor is, ha a fény iránya nem  látható a képen. Éppen ezek a jellemzők teszik a főfényt egyedivé és dominánsá.

A főfényed lehet természetes-szerű, mert imitálhat egy természetes fényforrást (ilyen például a Saylight 250-es), mint például a napot.  De elérhetsz vele drámai hatást attól függően, hogyan irányítod a fényt.

Fényirány

Tehát hova kell helyeznem a főfényemet? Milyen szögben állítsam a fényképezőmhöz és a modellemhez képest? Milyen magasra helyezzem?

Két dolog miatt nehéz ezeket a kérdéseket megválaszolni. Egyrészt nincs egy általánosan elfogadott, jól működő módszer. Másrészt, attól függ, milyen hatást akarsz elérni. Hogy akarod, hogy a modelled kinézzen… természetesnek, gonosznak, jóságosnak tűnjön?

Egy igazán ördögi portré készítéséhez például elég ha valamilyen alsó szöget választunk a fényforrásunknak.

 

 

A legtöbb esetben azonban, akár egy portréfotózásnál vagy egy interjúnál, azt akarjuk, hogy a modellünk a lehető legjobban nézzen ki.

Jó módszer az, ha a modellünk feje körül mozgatjuk a fényforrásunkat, mert így kikísérletezhetjük a számunkra legmegfelelőbb beállítást. Figyeljük meg hova esnek az árnyékok. Melyek azok, amik kulcsfontosságúak és melyek azok, amik problematikusak.

Egyébként a legjobb, ha beszerzünk egy próbabábu fejet, ha nem akarjuk, hogy a modellünk túlságosan elunja, vagy stresszelje magát.

 

a) Frontfény

Talán ez a legegyértelműbb a pozicionálás szempontjából. Helyezzük a gépünk fölé, de a lehető legközelebb az optikához. Így az arc egy homogén világítást kap, ahol nagyon kevés az árnyék, csupán az áll alatt található egy vékony sávban attól függően milyen távol van a fényforrás az optikától. Ha az objektívhez rögzített körfényt használunk és a fény, valamint a gépünk tengelye ugyanaz, akkor egyáltalán nem lesz árnyék.

 

Ennek a technikának az egyik nagy előnye az, hogy a fény közvetlenül a modell pupillájának a közepén jelenik meg és a főfényünk pupillában visszavert fénye a modell szemeit élénkítik, szinte megelevenítik.

 

 

A frontfény nagyon szép és tetszetős lehet, ha az arc önmagában is elég érdekes vagy ha a sminket akarjuk kiemelni a képünkön.

Ezt a fényelhelyezést akkor érdemes használni, ha high-key felállással akarunk fotózunk. Ha világos háttérrel fotózunk és túlexponáljuk a képet, akkor egy fényes, árnynélküli képet kapunk.

 

 

A frontfénynek megvan az a buktatója is, hogy nagyon unalmasnak, kétdimenziósnak tűnhetnek.

 

b) Magas frontfény

Ha a főfényed az optikád fölött tartod és azt lassan felfelé kezded mozgatni, azt fogod látni, hogy megnyúlnak az árnyékok. Először az áll alatt jelennek meg, maj az orr alatt, végül pedig a szemek alatt.

A magas frontfényt „glamour fénynek” is szokták nevezni, hiszen az arcot sokkal keskenyebbnek, soványabbnak s ezáltal előnyösebbnek tünteti fel. Ez a megvilágítás legjobban azokkal működik a legjobban, akiknek ovális arcformájuk, vagy karakteres arccsontjuk van. Ezt a világítási technikát Marlene Dietrich tette népszerűvé, mert mindig ragaszkodott ahhoz,hogy őt ily módon fényképezzék.

 

 

Ezt a technikát „pillangó világításnak” is hívják. Ez az elnevezés onnan jön, hogy amikor magas frontfénnyel kezdünk világítani egy arcot, akkor az az árnyék, amely az orr alatt képződik, hasonlít egy lepke szárnyára. Ez a kis hatás akár még referenciapontként is rendelkezésünkre állhat. Érdemes például úgy világítani egy glamour fénynél, hogy a pillangó ne legyen annyira nagy, hogy túlnyúljon az orr és a felsőajak közti távolság felénél.

 

c) Enyhe oldalfény

Mozgassuk a lámpánkat lefelé addig, amíg az orr alatti árnyék teljesen eltűnik és az áll alatti árnyék pedig egészen pici.

Ha ezt elértük, akkor mozgassuk a fényforrásunkat enyhén bal oldalra. Észrevehetjük, hogyan növekszik az árnyék a jobb orcán, majd az egész jobb arcon (a fotográfus szemszögéből). Hagyjuk abba a lámpánk mozgatását azelőtt, mielőtt a modell orra árnyékot képezne.

A finom, oldalsó árnyékkal az arc még inkább kiugrik a síkból.

 

Ezt az oldalsó megvilágítást gyakran használják video interjúk során. Legtöbbször a modell nem néz közvetlenül a kamerába, hanem arra, aki interjúztatja. Ez utóbbi személy pedig egészen közel ül a kamerához. Ennek a beállításnak két előnye is van: egyrészt a riporter tud szemkontaktust tartani az interjúalannyal, másrészt a közönség megmarad távoli szemlélőnek.

Még egy picit változtassunk a fényviszonyokon. Ezt az enyhén oldalra tolt fényt mozgassuk még egy hajszálnyit balra, de csak addig, amíg az orr még nem vet árnyékot. Így az orr szépen kontrasztban lesz.

 

 

Egy másik nagyon is drámai hatást érhetünk el azzal, ha a főfényünket 90 fokban beforgatjuk. Az eredmény az arc szélsőséges kettéválasztása fénnyel és árnyékkal.

 

 

Természetesen, csökkenthetjük a sötét és a világos oldal közötti kontrasztot, ha adunk a kompozíciónkhoz egy másik fényt is.

d) A Rembrandt világítás (the Rembrandt Triangle)

Rembrandt, a híres holland festő alkalmazta előszeretettel ezt a technikát a festményein. Ahhoz, hogy ezt a hatást elérjük úgy kell pozicionálnunk a főfényünket, hogy az arc árnyékban lévő része kapjon egy kis fényt, de csak annyit, hogy a szem alatt egy háromszöget rajzoljon ki a fény. Ezt a háromszöget nevezzük „Rembrandt” háromszögnek.
Az így kapott kép természetes lesz és drámai. Természetes, mert a magas szögben világítólámpánk a napfényt fogja imitálni és drámai az arc fényárnyék játékától.

 

Ahhoz, hogy elérjük ezt a hatást, fentről lefelé kell világítanunk úgy, hogy egy kicsit a kameránk felé mozgatjuk a lámpát. Kísérletezz addig, amíg megkapod ezt a bizonyos háromszöget.

Próbáld világosan tartani a szemet. Ahogy beszéltük, a főfényed finom tükröződése a pupillán, megeleveníti a szemet. Persze, ha Rembrandt világítást akarunk, akkor ezt sokszor kihívás elérni.
Reméljük tetszett ez a kis bevezetés.

 

A cikk forrása itt található!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kísértet városok

Mielőtt a két bejegyzéssel előtti post folytatásaként beígért hajnali, súrló fényes csodára térnénk, hadd legyen szó néhány különleges fotózási technikáról, amiket röviden kísértet városnak nevezek. 

A dolog lényege a hosszú záridőben rejlik, ami itt több percet jelent. Ezzel a technikával lehet az éjszaka mozgó tárgyakat (autókat stb.) elmosni illetve az oly sokaknak tetsző lámpa csíkhúzást produkálni a képeken.

Erről beszélek:

Az ilyen képek elkészítéséhez tehát hosszú expoziciós idő (long expo) beállítására lesz szükségünk. A több másodperctől, a több percig tartó záridőket nevezzük ennek. Ahhoz, hogy ezt a technikát eredményesen alkalmazzuk, olyan fényképezőgépre van szükségünk, amelyik rendelkezik manuális expozíciós (M) üzemmóddal.

Mint tudjuk, a hosszú záridő két dolgot eredményez a fotón: egyrészt több fényt enged az érzékelőre, másrészt a mozgó tárgyakat elmossa, vagy akár el is tünteti (ez a tárgy mozgásának sebességétől és a záridő hosszúságától függ). Alapvetően ez a technika az éjszakai tájfotózás fontos eszköze. Normális esetben nélkülözhetetlen kellék egy stabil állvány, babzsák, vagy bármi, ami a fényképezőgépet mozdulatlanul megtartja az expozíció alatt. A bemozdulások elkerülése végett nem árthat még egy távkioldó, de az időzítő is tökéletesen megfelel, ez pedig minden digitális gépen megtalálható. 

Egy hétköznapi helyzetben - például egy városkép fotózásánál - elsőre bízzuk a gépre a fénymérést és az expozíciós értékek megválasztását pl. "P" módban, vagy ha tudjuk, hogy optikánk mondjuk f/8 rekeszállásnál produkálja a legszebb képet, akkor Av módban f/8 értéknél. Az így kapott fotót az LCD kijelzőn rögtön elemezhetjük is, és ezután M módban tetszés szerint korrigálhatunk a záridőn, mivel az automatika a legritkább esetben produkálja a kívánt eredményt. A legszebb eredmény elérésének érdekében a legalacsonyabb ISO értéken, körülbelül közepes rekeszállással érdemes dolgozni, hiszen a fény mennyiségét a záridő segítségével szabadon szabályozhatjuk.

Ha tegyük fel sok a járókelő előttünk, és nem szeretnénk, ha látszanának a képen, akkor törekedjünk a leghosszabb záridőre, akár a rekesz szűkítésével is. Ezzel a technikával lehet a híres Times Square teret pl. kiüríteni, ami valljuk be, elég jól hangzik!

Tükörreflexes gépeknél lehetőségünk van 30 mp-nél is hosszabb expozíciókra, ehhez azonban folyamatosan nyomva kell tartani az exponáló gombot, ami mindenképpen beremegést eredményezne. Ennek kiküszöbölésére használjunk kábeles távkioldót, ezeken többnyire az exponáló gomb is rögzíthető, így nem kell percekig nyomva tartanunk. 

Előfordulhat, hogy a természetben szeretnénk megörökíteni az éjszakai tájat, ahol egy városhoz képest elenyésző a rendelkezésünkre álló fény mennyisége, és szinte biztosan 30 mp fölötti záridőre lesz szükségünk. Erre készülni kell, és sajnos kompakt vagy bridge géppel nem is igen érdemes nekifutni a feladatnak. Ilyenkor az automatika többnyire eleve tehetetlen, hiszen nem ajánlhat 30mp-nél hosszabb záridőt, kénytelenek vagyunk magunk kísérletezni.

Első akadály a fókuszálás lesz, hiszen az autofókusz ilyen kevés fénynél használhatatlan. Amennyiben az optikánkon fel van tüntetve a végtelen állás, szerencsénk van, hiszen pont erre van szükségünk. Olcsóbb objektívek azonban megtréfálhatnak, hiszen nincs feltüntetve a fókuszgyűrű mellett az aktuális távolság, ráadásul a végtelen nem az egyik végpontban van, hanem pár fokkal előrébb. Sajnos a keresőben többnyire szintén nem látunk semmit az aktuális élességből, persze ha a távolban van valami nagy és fényes (például a Hold), akkor könnyebb manuálisan beállítani az élességet.

Ha ezt megoldottuk, akkor jöhet a záridő megállapítása. Részemről megérzéseimre hagyatkozva szoktam elkezdeni, és olyan 1-2 perc körüli idővel kezdek. Az első kép után már láthatjuk, hogy ez sok vagy kevés, esetleg épp optimális. "Klasszikus" sötét éjszakai tájnál 5 perc körüli időre is szükség lehet (ISO100, f/5.6 körüli értékek mellett), de erős holdfényben elég a töredéke. Ezt minden alkalommal ki kell kísérletezni.

Kísértet város nappal

Kísértet várost nappal is készíthetünk, amit talán még hatásosabb. Ezzel azonban nehéz dolgunk lesz. Ez egy olyan technika, ahol a fény hirtelen barátból ellenséggé válik, és mindent el kell követnünk hogy amennyire csak lehet, kizárjuk a jelenlétét. A cél ugyanis az, hogy olyan minimálisra csökkentsük a bejutó fény mennyiségét, hogy képesek legyünk hosszú percekig exponálni fényes nappal. Az állvány és a távkioldó itt is alapvető kellék, azonban másra is szükségünk lesz. Az objektívet nem árt teljesen lerekeszelni, de ez még édeskevés.

Több erős ND (neutral density, szürke) szűrőre lehet szükségünk, ez azonban erős vignettálást okozhat a kép sarkaiban. Megoldható a dolog két egymás elé helyezett lineáris polárszűrővel is, amik bizonyos állásban akár minden fényt kiszűrnek, így megtalálhatjuk azt az állást, ahol épp csak beengednek valamennyit. Így már menni fog a több perces expozíció, azonban a plusz rétegek miatt romolhat a kép minősége. Ezt a technikát alkalmazva kísértetvárossá változtathatunk egy nyüzsgő metropoliszt, hiszen a mozgó testek (jó esetben) nem lesznek láthatók a képen.

Havas tájképek készítése

Az alábbi összefoglalót a Fényérték oldaláról vettem át, Kiss Ákos tollából:

Az aktuális időjárás adta az apropóját ennek a bejegyzésnek. Egy jól megfotózott havas tájképpel sokszor meglepően nagy számú dicsértet lehet besöpörni, így gondoltam leírom, hogy én hogyan szoktam ezt csinálni. Rögtön az elején érdemes megemlíteni, hogy egy jó havas tájképhez kell egy megfelelő táj és a tudatos kompozíció is.

A befagyott Velencei tó. 17mm, f14, 30″, ISO 200

Az ilyen képeknél rengeteg dologra kell figyelnünk. Először is saját magunkra, vagyis, hogy jól fel legyünk öltözve és fotózás közben ne terelje el a figyelmünket az, hogy fázunk. Érdemes ilyenkor magas szárú cipőben, csizmában, meleg zokniban nekivágni a dolognak és a sálat, sapkát, kesztyűt sem érdemes otthon hagyni. Fontos, hogy a felszerelésünkre is kellőképpen figyeljünk, hiszen a hólé nem a legbarátságosabb dolog, amivel a gépünk találkozhat. Nálam a fotós táskában mindig van egy műanyag zacskó, amit ilyen esetben rá tudok húzni a gépemre.

Normafa. 17mm, f8, 30″, ISO 800

Az időpont szintén kritikus lehet, hiszen nem mindegy, hogy milyenek a fények. Én a magam részéről a kék órát kedvelem, hiszen ilyenkor nagyon könnyen tudunk kékes, hideg árnyalatú képeket készíteni. De érdekes lehet még a napkelte vagy napnyugta is. Fényes nappal azonban sokszor érdemes a fényképezőgépünket +1 fényértéknyi expozíció korrekcióval használni, mert a fehér hó becsapja a gépünk fénymérőjét, és alul lesznek exponálva a fotóink.

 Normafa. 17mm, f16, 20″, ISO 200

A kék órás fotózáshoz viszont nem árt ha van nálunk állvány, hiszen napkelte előtt vagy naplemente után nagyon kevés fény áll rendelkezésünkre. Amivel én még szoktam trükközni az a fehéregyensúly. Ugyanis, ha Tungsten-re (kb. 3200K) állítjuk, akkor remek téli hangulatot tudunk elérni a kékes színekkel. Érdekesség, hogy ha nincsen viszonyítási alapunk, akkor a kék órát nehéz észrevenni, hiszen a szemünk adaptálódik a kinti színekhez, fényekhez, így csupán jellegtelen szürke színt látunk, míg fényképezőgépünkkel ez könnyű ellenőrizni.

Ahhoz, hogy a hóesést is megörökítsük érdemes lehet vakut használni. Én ebben az esetben a beépített vakut használtam -1 fényértéknyi korrekcióval. Ezt a képet kézből készítettem és először meg sem fordult a fejemben, hogy a Fényértékre feltegyem.  17mm, f2.8, 1/13, ISO 1600
(Igyekezzünk olyan expozíciós beállításokat választani, amik mellett vaku nélkül sem lenne sötét a képünk.)

Érdemes még megemlíteni, hogy hidegben az akkumulátorok kevesebb ideig bírják, így erősen ajánlott több feltöltött energiaforrással nekivágni a fotózásnak. 

Bekékítjük az eget

Nemrégiben egy mosolyogtató bejegyzést találtam egy ismerősöm nem túl jól sikerült képéhez, az egyik népszerű közösségi oldalon. A fotó kora este készült a Halászbástyáról, gyenge fényviszonyok között, hosszú záridővel, kézből tartva, ami miatt bemozdult lett a kép. A lényeg viszont, hogy az ég kékje intenzív mélykékbe hajlott, amit a kommentelők szuperlatívuszokban állapítottak meg. Láthatólag nem ismerték a mikéntjét, pedig semmi más nem történt, mint a kép az úgynevezett kék órában készült.

Ha egy fotóstól megkérdeznék, hogy naponta csak két alkalommal, de mikor szeretne fotózni, a válasz valami hasonló lenne:

„Ha természet képről van szó bizonyosan a pirkadat órájában szeretnék képet készíteni, de ha épület, városfotózásról van szó, akkor a kék órában!”.

Kék órának nevezzük azt a – télen rövidebb, nyáron hosszabb – időszakot, amikor a nap már eltűnt a horizont mögött, de a sugarai még megvilágítják a felettünk lévő égboltot. Ekkor azt a közérthető jelenséget tapasztaljuk, hogy kelet felé nézve az égbolt kezd egyre sötétebbé válni, nyugat felé pedig ugyanaz még szinte világoskék. Ez a sötét sáv aztán fokozatosan húzódik nyugat felé, mígnem 30-60 percen belül teljes sötétség nem lesz.

Az égbolt homogén nappali kékje és esti sötétsége tehát a kék órában gyönyörűen változik átmenetessé. Ez a kék óra.

Általában a város fényei, az épületek megvilágítása a kék óra első negyedórájában kezd kigyúlni. Ezt a pillanatot kell megvárni. Innentől kezdve 10-20 percen keresztül csodálatos város és épület fotókat lehet készíteni.

Érdemes a kivilágítás megkezdése után pár percet várni, amikorra a fények bemelegszenek és elérik a megfelelő színhőmérsékletüket. Ezután gyakorlatilag a kivilágított épületek csodálatos fényárban fognak úszni, ugyanakkor az égbolt nem fog kiégni (mint nappali megvilágítás esetén), hanem felhőtlen ég esetén, szinte blue box szerű kékséget fogunk tapasztalni a fotónkon. Ezt a kéket szabad szemmel nem is lehet látni, csak a fényképeken fog visszaköszönni. Ahogy haladunk előre az időben egyre sötétebbé, mélyebb kékké kezd válni az ég a képeinken. A kék óra kezdetén – megfelelően hosszú záridő beállításával - gyakorlatilag nappali megvilágítást tudunk kiexponálni, de már fényben úszó épületekkel, később pedig csodálatos kék háttereket, esetleg kétátmenetes képeket. A lényeg, hogy megdöbbentően más lesz a kép, mint amit a valóságban látunk. Ez bizony a kevésbé tájékozott szemlélőből a bevezetőben említett csodálatot fogja kiváltani. Kezdő fotósoknak szerintem a kék óra a leggyorsabban és legnagyobb sikereket hozó technika, ami igazából nem is annyira technika, mint természeti adottság.

Most képeken nézzük meg miről is beszélek!

 

(A nagyításért kattints a képekre)

Hogyan lehet ilyen képeket készíteni?

- Ezeket a típusú képeket, tehát kék órában kell készíteni.

- Megfelelően hosszú záridőt kell választani. Ez elmehet egészen 5 mp-ig, de adott esetben hosszabbat is választhatunk. A rekeszünket is célszerű szűkre hagyni, egyrészt a nagy mélységélesség miatt, másrészt a fények miatt (lásd később). Ebben az esetben tipikusan a teljesen manuális üzemmódot kell választani: 9-11 rekesszel és 4-6 mp záridővel, amivel a legtöbb kivilágított épület gyönyörűen kiexponálható a kék órában.

A rekesz a lámpák miatt is fontos. Tág rekeszen ugyanis körkörösen elmosódnak a fényforrások, előjönnek az objektívek színhibái. A lerekeszelt objektív "pacák" helyett szabályos sokszögben csíkokat húz a lámpák köré, a blendelamellák számának függvényében (általában 5-10 csík). Ez szerintem jól is néz ki!. Amire viszont vigyázzunk, ne rekeszeljük túl!

A következő képen jól látszik mire gondolok, amikor a lámpák szép csíkot húznak...

 (A nagyításért kattints a képekre)

 

- Csak állványról fotózzunk. Kék órában, kézből a több mp-s záridők miatt képtelenség kézből megtartani a gépet, ezért a bemozdulás veszélye miatt, kötelező tartozék kell legyen a három lábú állvány.

- Exponáláskor használjunk önkioldót. Nekem az 5D-ben 2 és 10 mp-s önkioldóm van, amiből a rövidebbet szoktam választani, hogy ne kelljen annyit várni.

Ezekkel a technikai beállításokkal szerintem bátran próbálkozhatunk és csodálatos eredményt fogunk kapni. Én már 4 éve fotózom a kék órában épületeket, de nem tudok vele betelni.

További kedvcsinálónak kattints ide.

A kék óra meghatározásához én az alábbi linket szoktam használni: kattints ide!

A kék óra bemutatása után következik a csodák világa, a legszebb fotók idejének bemutatása. Ez a napfelkelte időszaka, a hajnali súrlófények világa. Folyt. köv.

Családom és egyéb állatfajták

Gerald Durrell méltán híres könyve gyerekkorom egyik meghatározó olvasmánya volt. Azt hiszem ezt a könyvet érdemes minden fotózást szerető kezébe adni, mert rengeteg olyan inspirációt és elhivatottságot tud ebből szerezni, ami a fotózás csúcsaként aposztrofált vadfotózáshoz elengedhetetlen. 

Ez az egyik legnehezebb téma, és hozzáteszem a legköltségesebb is. Ha ebbe a nehéz kenyérkeresetbe vágjuk a fejszénket, akkor hamarosan rá fogunk jönni, hogy igazán jó fotókat nagy formátumú gépekkel és meglehetősen drága objektívekkel fogunk tudni alkotni. Maga a felszerelés összeállítása egy kisebb vagyont tud felemészteni. És az éremnek ez csak az egyik oldala. A vadfotózáshoz utazni kell, sokszor nem is keveset és illő erre megfelelően elkészülni. Persze ha szerencsénk van és kertes házba lakunk, az ablakunk sarkából is biztosan tudunk lőni egy két nagyszerű képet, de lássuk be ez ennek a szegmensnek csak a kezdete. Szóval kitartást és sok-sok türelmet tudok kívánni mindazoknak, akiket ez behatóbban érdekel. Ugyanakkor az biztos, hogy a kapott eredmény talán ezeken a fotókon fog leginkább hálásan visszaköszönni. 

Személy szerint én is csak tanulom ezt a műfajt, de kezdeteknek azt hiszem tudok néhány jó tanáccsal szolgálni. 

Nézzük ezeket sorban!

Szabály 1 - Teljes alakos fotó:

A vadfotózás egyik sarkalatos pontja annak dokumentarista jellege. Ez alatt azonban nem a riporter fotók realizmusát értem, hanem a kompozíciónk tárgyának teljes vagy egész alakos bemutatását. Magyarul: az állatfotónk igazán jól akkor fog sikerülni, ha abban az állat teljes egészében, lábától a füléig benne van. Természetfotós pályázatokon első körben hullanak ki az ún. 'csonkolt' képek, azaz amikor lemarad az témánk lába, farka stb. Ez egy alapvető hiba, amit célszerű elkerülni. Más kérdés, hogy van a vadfotózásnak egy olyan területe is, amikor kifejezetten a részletekre megyünk rá. Ebben az esetben természetesen a fentiek nem lehetnek igazak, de azt hiszem a két kategóriát mindenki jól meg tudja különböztetni.

(A nagyításért kattints a képre)

Szabály 2 - Éles szem:

A vadfotózás másik lényegi eleme, hogy az állat szeme minden körülmények között legyen penge éles. A fókuszunkat mindig helyezzük az állat szemére. Nincs kiábrándítóbb, mint egy jónak látszó vadfotó, szépen komponálva, de életlen szemekkel. Ez az apró körülmény nagyban lerontja a szemlélő képről alkotott értékítéletét.

Szabály 3 - Tekintet kifuttatása:

Az előző szabályt folytatva, a fotónkon a nagy valószínűség szerint az állatnak látszódni fog a tekintete. Valamerre néz és most tételezzük fel, hogy nem pont szembe az optikánkkal. Ebben az esetben úgy célszerű komponálni a képet, hogy a vad tekintetének legyen kifutása a képből. Ezt a fenti példán nagyon jól lehet látni. A fotós - nagyon helyesen - a madarat a kép jobb harmadába helyezte, mivel az tekintetével balra néz. Azáltal azt mondhatjuk: van tere az állat nézésének és az nem ütközik bele rögtön a kép bal szélébe. Gondoljuk csak el képzeletben, mennyivel más lenne a fenti kép, ha a fotós a madarat ebben a pozícióban (ugyanilyen képkivágás és arányok mellett) a kép bal harmadába helyezte volna. Ebben az esetben az lenne az érzésünk, hogy a madár keretek közé van szorítva, nincs kifutása és az egész egy szűkösebb, diszharmóniát keltő fotó lenne, miközben a madár háta mögött feleslegesen sok tér keletkezne.

(A nagyításért kattints a képre)

Szabály 4 - Bőrfelület, textúra:

Majdnem minden állatnak van jellemző bőrfelülete, textúrája. Nagyon tanácsos ebbe betekintést engedni. Ez általában nem olyan nehéz, hiszen ha a fenti szabályokat betartjuk, akkor ezekből ennek az elvárások szerinti megjelenése adódik. Igyekezzünk azonban erre is gondolni, amikor állat fotót készítünk.

Szabály 5 - Kiemelés:

Ez talán az egyik legnehezebb. Jelentése annyi, hogy igyekezzünk a kompozíciónk középpontjában lévő állatot oly módon kiemelni, hogy szép, homogén, kellően elmosódott hátteret adunk neki. A fenti, első képnek nem sok hibája van, de ez az egyik gyengesége. Meg lehet az az érzésünk, hogy a madár túlságosan beleolvad az öt körülvevő fák ágai közé. Erre egy nagyon szép példa a második képként szereplő béka, ahol a fotós gyönyörű pasztell hátteret biztosított a kompozíciójának, így a képen szereplő állatról semmi nem vonja el a figyelmünket. Ezt a szabályt persze sokszor nem vagy csak kevéssé tudjuk betartani és ez nem is feltétlenül csak rajtunk múlik. Ez nagyban függ a távolságtól, milyen fényviszonyok mellett, milyen mélységélességgel tudunk fotózni és természetesen a mindenkori háttér textúrájától is.

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy a fenti pár jó tanács sokszor és nagyban igaz ember fotózásnál is. Végül a legfontosabb. Az életben a szabályok arra valók, hogy betartsuk őket...és...néha megszegjük azokat, ha ezzel fogjuk életünk legjobb fotóját elkészíteni.

Akit a mozdony füstje megcsapott

Képek nélkül fotózásról beszélni, kicsit olyan mint basszus alap nélkül hallgatni zenét...lehet de nem biztos, hogy érdemes :-) (Furcsa lehet a hasonlat, de akik ismernek tudják, miért mondom ezt).

Időről időre érdemes elidőzni egy-egy kép mellett és meglelni benne a nekünk tetsző dolgokat. Az ember benyomását sok minden és sokféleképpen alakíthatja egy-egy kép kapcsán. Véleményem szerint nincsen rossz fotó, csak legfeljebb mi vagyunk a fotó számára rossz nézőközönség. Nyilván a legbugyutább fotó is értékes véleményt vagy emlékeket tud ébreszteni, ha másban nem de a készítőjében vagy a szereplőjében. 

Ugyanakkor vannak olyan objektív tényezők, amelyek alapvetően eldönthetik egy kép minőségét, a kompozíció helyességét. Ezeket legalább is érdemes fejben tartani és aztán... mint minden szabályt...szükség esetén áthágni!

Nézzünk most egy képet, ami engem megragadott és kísérletet teszek a benyomásaim összegzésére!

(A nagyításért kattints a képre)

A képet nem én készítettem, az viszont látható, hogy egy kistelepülés vasútállomásán készült (feltételezem Magyarországon).

A vasút hálás fotós téma de sokszor elcsépelt, sokszor látott jeleneteket ad. Az alábbi kép ugyanakkor kellően szokatlan több szempontból is. Nem egy fényes vasúti pályaudvar belsőjében készült, vagy rendező pályaudvaron, nyílt pályán stb., amiből valljuk be sokat láttunk már. A fotós egy kifejezetten lepusztult helyszínt választott, ami eleve nyomasztóan tud hatni. Bal oldalon málladozó épület, graffitikkel az oldalán, korunk enyészete és vandál bélyege egyaránt megtalálható ezeken. 

A kép egyik izgalma szerintem a hosszú záridővel felvett, elmosódott (és ezáltal mozgó hatást keltő) vonat dinamikája és a középen álló statikus, várakozó ember disszonanciájából adódik.  A furcsa érzést fokozza, hogy egyetlen ember áll csak a képen. A bal oldali épületekből álló elhagyatottságot nagyban erősíti, a képnek ez az egyszemélyessége. Ilyen értelemben ez a szituáció egy nagyon nem megszokott jelent. 

Amit még fontos szerintem kihangsúlyozni, hogy a kép vonalvezetése, és ebből adódó geometriája nagyon jól van komponálva. A bal oldali út, a középső peron és a jobb oldali vasúti sínek párhuzamosai kitűnően terelik a szemet a központi figura felé és kellően kiemelik őt, aki egyébként egy felfedezhetetlen kis pont lenne a képen.

A kép négy sarka felé jól láthatóak a sötétebb foltok, amiket az objektív vignettálásának nevezünk. Ezt általában utólag célszerű levenni, de ennek a képnek még ez is kifejezetten jól áll, mert valahogy nekem a dokumentarista jelleget erősíti.

Mélységélesség

A blende vagy rekesz állíthatóságát fotós berkekben rekeszelésnek nevezik. Lerekeszelésnek nevezzük azt, amikor szűkítjük a blendét (azaz magasabb rekeszértéket választunk).
Ezek után adódik a kérdés mire jó ez az egész hókusz-pókusz a blende változtatásával.
Ez több dologra jó, de meghatározóan és alapvetően a mélységélességet befolyásolja és ezáltal a megkomponált képünk jellegét határozza meg. Mélységélességnek nevezzük képünknek azt a tartományát, amelyben éles, azaz nem elmosódott a kép.
Ezt viszonylag egyszerűen tudjuk modellezni saját magunkon is, hiszen az emberi szem képalkotása teljesen hasonló. Ha kitesszük magunk elé a mutató ujjunkat, akkor közvetlenül az orrunk előtt nem fogunk tudni élesen ráfókuszálni (az objektíveknél is van egy minimális fókusztávolság, ami alatt nem lehet élesre beállítani a témát). Amint az ujjunkat eltávolítjuk lesz egy pont ahol éles lesz a "kép", de körülötte elmosódott az előtér és háttér. Amint még jobban távolodunk avagy a tekintetünket felemelve a messzebb nézünk növekszik az éles tartomány.
Nagy rekesznyílásnál tehát a mélységélesség kicsi. Ezzel a technikával lehet elmosódott hátteret produkálni, ami pl. a portré fotózásnak egyik elengedhetetlen kelléke.

Kicsi rekesznyílásnál ugyanakkor a mélységélesség tart a végtelenbe, azaz egyre nagyobb és nagyobb lesz. Nagy mélységélességet, kis rekesznyílást pl. tájképfotózásnál használunk, ahol fontos lehet, hogy a képünk minden részlete, annak előtere és háttere is éles legyen.

Az alábbi fénykép jól illusztrálja az itt elhangzottakat:

A fentiek tükrében már érthetővé válik, amikor azt mondom, hogy a fotós legtöbbször a blende megfelelő beállításával (AV) operál és kevéssé a záridővel (TV). Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a fotós számára a blende megfelelő megválasztása a fontos. Az, hogy ez milyen záridőt jelent, a gépünk automatikusan meg fogja határozni. Ez az infó tökéletesen irreleváns a számunkra. 

(A záridő nagyságát azért természetesen érdemes észbe tartani és a fenti megállapításom kellő mértéktartással kezelendő. Vannak olyan fotózási helyzetek, amelyek kifejezetten a záridő helyes megválasztásával exponálhatóak ki megfelelően.)

A blende megfelelő megválasztását a mélységélességen kívül, az aktuális fényviszonyok is jelentősen befolyásolják. Minél kevesebb fényünk van, annál nagyobb rekeszt célszerű hagynunk, hiszen annál kisebb lesz a záridőnk és ezáltal csökken a bemozdulás, életlen képalkotás veszélye. Ez a kijelentés természetesen normál körülmények mellett állja meg a helyét, hiszen ha állványról fotózunk, akkor az életlen képalkotás veszélye gyakorlatilag megszűnik. Tény azonban, hogy nem minden esetben és helyzetben kaphatunk elő a hónunk alól egy állványt.

Végezetül érdemes megjegyeznünk egy műhelytitkot. Nagyon sok objektív egy meghatározott blende érték mellett képezi le a legszebb képet. A Canon objektívek pl. a legnagyobb rekesznyílás, két fényértékkel (azaz rekesszel) történő csökkentésekor adják a legszebb rajzolatú képet.

A mélységélesség kiemelt szerepet kap a makrófotózásnál, ahol a mélységélességet egész más léptékkel mérjük mint általában, hiszen apró tárgyak és élőlények fotózásáról van szó.

Végezetül a blende nagyságának jelentőségét jól mutatja az előző bejegyzésben példaként hozott Canon profi objektív (70-200) két változatának jelentős árbeli differenciája. Az olcsóbb 4-es fényerejű objektívnél 4-es rekesznyílásnál nem tudunk nagyobbat választani, míg a 2,8-as fényerejű objektív az előzőhöz képest két további rekesznyílást engedélyes a fotósnak. Ez praktikusan azt jelenti, hogy gyengébb fényviszonyok között is tovább leszünk képesek kézből, nagyobb mélységélességgel fotózni.
A két objektív fizikai kialakításában is nyilván megmutatkozik ez a paraméter:
- a nagyobb fényerejű optikában 23 lencsetag szerepel, 19 lencsecsoportban elrendezve. Ugyanez a számpár kisebb fényerejű estében: 20/15
- a nagyobb fényerejű optika fizikai átmérője is közel 89 mm, ellentétben a másiknál: 76 mm
- a legjelentősebb különbség a súlyban adódik. A nagyobb fényerejű objektív súlya közel kétszerese (1490 g) a kisebbnek (760 g).

A következőkben folytatjuk az alapoknál és a DSLR gépekről fogok írni.

A blendén túli világ

Ahhoz, hogy elkezdjünk kreatívan fotózni elengedhetetlen a blende (más néven rekesz) használatának megértése.
A fotósnak, az adott fényviszonyok ismeretében kell meghatároznia a fényképezőgépének megfelelő beállításait. A komponált kép ezen beállításoknak köszönhetően fog más és más hangulatot, érzést árasztani.

Az egyik talán legfontosabb és alapvető beállítási lehetőség a blende helyes kiválasztása. 

Mi a blende?

A fényképezőgépünkben található fényérzékelő lapka (ezen realizálódik a kép) a blendén keresztül kap exponáláskor megfelelő mennyiségű fényt. A blende felfogható úgy is, mint egy kulcslyuk az ajtón, aminek történetesen tudjuk állítani a méretét. Minél kisebb a kulcslyuk, annál kevesebb fény kerül be a szobába. Ellenkező esetben: minél nagyobbra állítjuk a képzeletbeli ajtónkon a kulcs lyukát, annál több fény fog bekerülni a szobába, egységnyi idő alatt. A blende ugyanígy működik. Állíthatjuk tehát ezen keresztül annak a "nyílásnak" a nagyságát, amelyen keresztül fényt engedünk a gépvázunk belsejébe, a fényérzékelő lapkánkra. 

Az alább ábra a blende ezen tulajdonságát mutatja be:

A blende nagyságán kívül, van egy másik fontos paraméter is, ami ezzel párosul. Ez pedig az, hogy mennyi ideig hagyjuk nyitva a blendénk nyílását, azaz mennyi ideig engedünk keresztül rajta fényt. Ezt hívják záridőnek. 

Ezen a ponton a fenti kulcslyukas példára visszautalva képzeljük el a következőt.

Tételezzük fel, hogy a képzeletbeli sötét szobánkat szeretnénk szép tiszta fénnyel megtölteni. Ehhez beállíthatjuk a kulcslyukunk méretét kicsire, közepesre, nagyra vagy legnagyobbra. Minél nagyobb a nyílásunk a kulcslyukon, annál hamarabb fog a szobánk "megtelni" fénnyel. Minél kisebbre (szűkebbre) vesszük a nyílást, annál több ideig fog tartani, megtölteni a szobánkat fénnyel. Előbb vagy utóbb mindkét esetben meg lesz töltve a szobánk, csak az egyik rövidebb, a másik hosszabb ideig fog tartani.

Hogyan állíthatjuk be a blendét?

A blende beállítása a DSLR gépeken az AV (Aperture Value) beállítás segítéségével érhető el: ekkor a rekesznyílást tudjuk szabályozni meghatározott értékeken keresztül. Minél kisebb ez a szám, annál nagyobb a rekesznyílásunk (lásd fenti ábra - f/2.8) és fordítva (f/16). A kiválasztott rekesznyíláshoz a gépünk - a fényviszonyok tükrében - automatikusan fog záridőt meghatározni. A blende értéke tehát különböző fényviszonyok mellett más más záridőt fog meghatározni. Erős nappali fénynél ez a záridő megfelelően kicsi lesz. Esti szürkületkor viszont, ugyanazzal a rekesznyílással, a záridő sokkal hosszabb lesz.

Milyen blende értékek szerepelnek?

A blende értékek egy mértani sort alkotnak, melynek alapja az f1 érték. Ez a blendét átengedhető fénymennyiség 100%-át jelöli. A mértani sor további tagjai az előző értékhez képest a fénymennyiség felét engedik át, melyből következik, hogy ha a blende értéket növeljük, a rekesz mérete és ezzel a nyíláson átengedett fény mennyisége is csökken. A mértani sor értékei: 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; 45; 64.

Megjegyzés: a fentiek alapvetések, tény azonban, hogy ennél a mértani sornál, a mai, komoly optikáknál már sokkal finomabb (értsd részletesebb) értékeket is beállíthatunk a két szélső érték között.

 

Mi határozza meg a blendét?

Ez egy nagyon fontos dolog. A blende minden esetben az optikától függ és annak a tulajdonsága és nem a gépvázunknak. Ha veszünk egy klassz gépvázat még kevéssé fogunk tudni arról nyilatkozni milyen rekeszértékeket fogunk tudni választani. Ezt tehát minden esetben az optika vagy más néven objektív dönti el, amihez megfelelő jelölés társul az optikán.

Nézzük meg a Canon, egyik méltán legnépszerűbb objektívének a tulajdonságát:

Canon EF 70-200mm f/4.0 L IS USM

Vastaggal kiemeltem a blende jelölését. Ennek a jelentése, hogy f/4-es blendénél kisebbet ezzel az optikával nem fogunk tudni beállítani, akármilyen gépvázunk is van. Ennél kisebb rekeszt természetesen bármikor választhatunk, de nagyobbat soha. Ezt az értéket nevezzük az objektív fényerejének.
Továbbá ha az 'f' után csak egy szám szerepel, akkor az azt is jelenti, hogy a zoom tartományunk mindkét végén (70mm, nagylátószög és 200mm, tele) 4-es rekeszről indulhatunk.  

Canon EF 70-300mm f/4-5.6 L IS USM

Ennél a teleobjektívnél már kötőjellel elválasztva két blende érték is szerepel. Jelentése: 70mm-es zoom esetében 4-es a legnagyobb rekeszünk, tele állásban (300mm) viszont már csak 5,6.

Végezetül, az elsőként szerepeltetett objektívnak létezik egy nagy testvére:

Canon EF 70-200mm f/2.8 L IS USM 

Mindaz igaz, ami a fentieknél is szerepel, kivéve, hogy itt már f/2,8-as nagy blendét választhatunk a zoom tartományunk mindkét végében. Ez látszólag nem nagy különbség. De, hogy mégis mekkora, arról jó tájékoztató adat a két objektív árában mért különbség: 200.000 forint, 2012 év elején.

Mivel nem akarom ellőni az összes puskaporomat ebben a témában, ezért a folytatásra is hagyok valamit, amiből kiderül, hogy mégis mi okozhatja ezt a nagy árkülönbséget és végül is miért jó nekünk képalkotás szempontjából, a blende állíthatósága?

Köd és pára

Az alábbi cikk Michael Freeman tollából származik. 

A köd és párafotózásról ír. Érdemes elolvasni.

A kiszámíthatatlanság jó dolog a fotózásban. Bár mindannyian szeretünk előre tervezni a fényekkel, a beállításokkal, mégis ha visszanézzük a fotóinkat, rájövünk arra, hogy a legjobb alkotásainkban mindig van tervezetlenség. Ködös időben ez még inkább megállja a helyét. A köd misztikus módon átalakítja a táj látványát.

Őszi talajközeli köd Pennsylvaniában. A háttérfény kellemes, meleg színt ad a ködös tájnak.

Mire lesz szükséged?

• Széles látószögű lencse
• Ha nagyon sűrű a köd vagy napfelkelte előtt akarsz fényképezni, akkor mindenképpen javasolt egy állvány. Ellenkező esetben, kézben fogva nagyra kell állítani az ISO-t, és zajos lesz a kép.

Hogyan kezdj neki?

Pusztán az a tény, hogy ködös az idő, nem fogja neked garantálni, hogy ütős képeket készíts. Mindenképpen érdemes tudatosan készülni és egyúttal megérteni, hogy hogyan lehet képi nyelvre fordítani ezt a természeti jelenséget.

Mindenki tudja, hogy ködben a tárgyak alakja a távolságuktól és a köd sűrűségétől függően változik. Azok a tárgyak, amelyek távolabb vannak, kevésbé lesznek részletgazdagak. A köd tulajdonságai ugyanakkor távlatot nyitnak a fotózásban. Gondoljunk csak a diffúz fényekre, a kis dinamikatartományra, a pasztell színekre és a sziluettekre. A köd a legjobb diffúz filter, míg a színek tekintetében deszaturál. Ha naplementekor fényképezünk közepes sűrűségű ködben, akkor igen hatásos sziluettfotókat kapunk.

Pasztellszínek ködben. Ez a fénykép alacsony kontraszttal és egy enyhe aláexponálással készült.

Nappal, sűrű ködben egyáltalán nem kapunk irányított fényt. Ha helyesen választjuk meg a témánkhoz való távolságot, akkor a színek és a tónusok egészen finomakká válnak. Csakúgy, mint az alább látható képen.

A reggeli köd finommá teszi a vonalakat, a tónust és a színeket. (180mm optika)

Fénnyel szemben fotózva – a köd sűrűségétől függően – nagyon szép sziluettes képeket kaphatunk. Minél közelebb megyünk a tárgyunkhoz vagy a témánkhoz, annál sziluettesebb képet kapunk. Az alábbi képet széles optikával (20mm) fotózták egészen közelről és alsó perspektívából, hogy még nagyobb kontrasztot és ezáltal még jobban definiált körvonalat kapjon a tárgy.

Egyszóval a ködös időben való fotózás szélesre tárja a fotós lehetőségeit. Érdemes tehát a következőkre odafigyelni.

• Diffúz fények és finom kontúrok.
• Távolságérzet. A tárgyak egyenletesen kezdenek eltűnni a távolban.
• Erős kontúrok és kontrasztok.
• Fáról vagy magaslesről széles optikával készített képek érdekes perspektívát adhatnak.

Technikai felkészülés

Figyeljünk oda a lencsénken való páraképződésre. Ezért mindig vigyünk magunkkal lencsetisztító kendőt. A ködös idő akár kettővel is módosíthat az f-számon az alacsony dinamikatartomány miatt. Emiatt nyugodtan eljátszhatunk bizonyos kontrasztbeállításokkal. A lényeg, hogy mindenképpen RAW-ban fotózzunk, hogy az utómunkánál a legtöbb lehetőséget adjuk meg magunknak, ha a fotózás pillanatában még nem tudjuk, mit akarunk.

Nagylátószögben nézem a világot

Egy fotós számára a gépváz kiválasztása egy egyszerű dolog, ahhoz képest, amikor ugyanezt a döntést a megfelelő objektív(ek) kiválasztásánál kell meghoznia. Az objektívekről külön szeretnél írni, mert akkora terjedelmű téma, hogy ehhez időről időre vissza kell térni.
Én kezdő objektívnek egy nagylátószögűt választottam a legjobbik fajtából: Canon EF 24-105mm f/4 USM L IS. 

A zoom objektív legfontosabb tulajdonsága a tól/ig fókusztávolság, ami esetemben: 24 és 105 mm között állítható. A 24 mm egy megfelelően nagy látószögnek számít, ugyanakkor a 105 mm már kistelébe hajlik. Ez azt jelenti, hogy ezzel a fókusztávval gyakorlatilag minden - különleges képességet nem igénylő - helyzetben jól helyt tudunk állni és maradandót tudunk alkotni.

Az EF jelölés az 'Electro-Focus' azaz motoros, automatikus fókuszbeállítást jelenti a Canon optikákon. A motoros fókuszbeállításért az USM a felelős, ami az 'UltraSonic Motor', ultrahangos motort jelenti. A gyűrűs USM ultrahang-rezgésekkel mozgatja az érzékeny, csaknem zajtalan, gyors autofókuszt. A jó rögzítőnyomaték precízen, túllövés nélkül megállítja a fókuszáló lencsecsoportot. A fókuszálás kézi üzemmódban állandóan felülírható anélkül, hogy ki kellene kapcsolni az autofókuszt.

Az 'L' a Canon luxus (luxury) kategória jelölése, amit minden ilyen optika esetében egy vékony piros körgyűrű mutat az objektíven. Ezt messziről meg lehet ismerni. Ha tehát ilyet látsz, biztos lehetsz benne, hogy profi objektívvel van dolgod. Kivéve ha ez házi tuning eredményeképpen állt elő...lásd az alábbi képen :-)

(na majd ha megtalálom, feltöltöm...)
Nagyon fontos jellemzője az optikának, az 'IS' azaz képstabilizátor (image stabilizator). A kézből való fotózáshoz tele állás felé, elengedhetetlen ez az opció, amit természetesen ki és be lehet kapcsolni. Tele állásban és hosszabb záridők használata mellett a képstabilizátor segítségével biztosíthatjuk, hogy éles, rezgéstől mentes képet tudjunk komponálni. 
Az f/4-es jelölés az objektív fényerejét mutatja, ami esetünkben 4-es rekesznyílást jelent. Ennek a pontos jelentését a későbbiekben jobban meg fogjuk tudni érteni, egyelőre legyen elég annyi, hogy ennél az optikánál ez azt jelenti, hogy mind nagylátószög (24 mm), mind tele (105 mm) állásban 4-es rekesznyílástól indulhatunk el felfelé. Ez a tulajdonság az optika úgynevezett fényerejét mutatja. Minél nagyobb a fényereje az objektívnek, annál nagyobb rekesznyílást tudunk eszközölni rajta (pl. 2.8) és ennek következtében kevés fény mellett is jobban tudunk vele fotózni. Ez talán így nem hangzik olyan bonyolultan, de kivitelezésben és az optika árában óriási különbségeket jelent. A méltán népszerű és híres Canon 70-200-as telénél a 4-es és 2.8-as fényerejű (egyébként minden más paraméterében pontosan megegyező) optika ára között 2.000.000 (azaz kétszázezer) forint különbség van. Ezt mindenki maga döntse el, hogy megéri-e neki vagy sem. "Hála a Canon" marketingeseinek, az én szerencsémre a 24-105 optikánál ilyen dilemma elé nem állítottak :-)

Bármilyen optikának, de egy ilyen drága jószágnak különösen, kötelező tartozéka kell legyen az UV szűrő, ami ebben a kontextusban kifejezetten csak az optika védelmére szolgál. Ezen kívül egy HOYA cirkuláris polárszűrőt vettem hozzá. A szűrők esetében még speciális fotós célokra (pl. vízesés fotózás) egy ND8-as szürkeszűrő ajánlott. Ez az a hármas, amivel szerintem gond nélkül indulhatsz bárhová és nem fogod hiányát érezni semminek.